Magdolna(negyed) és József(város) élete
- Terítéken a Magdolna negyed és Józsefváros -
Oldal nyomtatásaKedvencekhez

Még meleg, vagy lehet akár a hűtőpultban is, a lényeg, hogy - legalábbis ezen a honlapon - újdonság.
Aktualitás-vesztésükkel a dolgok mennek a saját fiókjukba, ahhoz hogy mindenről tudj, gyere gyakran.
Bónusz budapesti légszennyezettségi térkép.

 
2010. 11. 25. Az üzenőfalas legutóbbi bejegyzés, illetve a Mátyás teret érintő vita miatt átmenetileg felélesztem a honlapot, és ideöntök egy hosszabb anyagot, idézgetve innen-onnan.

A tér felújításáról elég régóta folyik a vita, tavasszal aláírásgyűjtés volt, néhány hete demonstráció, most meg épp Brüsszellel történő ijesztgetés. Az első történésről itt van infó, a demonstrációról itt, a legutolsóról pedig itt. Leggyakrabban a tájékoztatás hiánya merült fel, illetve a sétálóutca értelmetlensége, valamint az ezzel járó parkoló-csökkenés. A netes fórumokon sok bejegyzés szól erről, főleg a 8kerblogon érdemes utána nézni.

Megpróbálok sorban összegezni, valamint véleményt alkotni:

A tájékoztatás, véleménykérés problémája az egész negyedfejlesztést érinti, legalábbis a közösségfejlesztés kudarcának fontos oka (bár ez is árnyaltabb, voltak alig látogatott Rév-fórumok is). A látottak, olvasottak alapján azt gondolom, ez most azért szól ekkorát, mert eljött az a pillanat, amikor konkrét érdekek sérülnek. Egy házfelújításnál ilyen nincs (vagy ha van is, viszonylagos). Abszolút parkoló-veszteségként lehet viszont megélni a sétálóutcásítást, aminek megoldására a Rév8 és/vagy az önkormányzat részéről nem is jött semmi ötlet. Ez nem túl jó (és az sem segít, hogy korábban is volt már így probléma felmerülésekor), még akkor sem, ha nem kötelesek megoldást keresni-találni. 

Jelenleg félelem-érzésre épül az elképzelt parkoló-hiány. Egy érzés ellen nem nagyon lehet érvelni, de a blogon felmerült érvelés miatt megnéztem, hogy most hol van a térhez közel szabad parkolóhely, az infókat meg is írtam (a tér sarkán lévő ház mélygarázsában a neten hirdetnek kiadó helyet, a József utcában is van, stb.), de teljes mértékben válasz nélkül maradt. Mintha semmilyen megoldás nem lenne megoldás azon kívül, ami most van. Három kardinális pont van parkolás-ügyben: a házak előtti helyek megszűnése, a ki-beszállás biztosítása és az ingyenesség. Az első elvész a felújítással, a másodikra megoldás lett a szociális otthon előtti várakozni tilos táblával védett néhány méteres sáv. Ingyen lehet parkolni a továbbiakban is (és több hely lenne, ha a környék fizetőzónás lenne) a környéken néhány utcával arrébb, amire persze igaz, hogy nem túl biztonságos. A tér sem az, de odalátunk (bár ott is lehet hely esténként, tegnap pl. 9 órakor három volt). A fizetős parkolás most mindenestől napi 400 Ft-ba kerül (teremgarázshely közös költséggel) a környéken, persze az árak felmehetnek. (Néhány hete béreltem.)

A parkolási lehetőség csökkenése körüli konfliktus az a típus, ahol elég nehéz konszenzussal, de még kompromisszummal is előre lépni. Elsősorban nem azért, mert érték-alapú (itt szokott bejönni a kerékpárosok, elvakult zöldek, vs. autómániások szembe állítása), hanem mert szűkösség van a piacon, nincs elég hely ennyi igény kielégítésére (igényként a városhasználatra gondolok). Ráadásul valóban van egy irány, ami a sokáig spontán fejlődő autós-dominanciát visszafogná. A parkolóhely, parkolóház létesítése bizonyos mértékig jogos, bár számolni kell azzal, hogy valamennyi parkolóhelyre és parkolóhelyről járnak autók, meg azzal is, hogy csak akkor létesül, ha a működtetése megtérül, azaz fizetős. Senkinek nem dolga ingyen parkoltatni autókat, bár az önkormányzat közterületen megteheti. Az is gyakori érv, hogy rossz a tömegközlekedés, amit biztos lehet így érezni. Ha megnézem, hogy a térről milyen gyorsan érhető el busz, villamos vagy metró, akkor azért számomra nem olyan rossz a helyzet.

Amiről ritkán esik szó, de azért a posztokban itt-ott fellelhető, az a kialakított új közterület használata, illetve annak negatív következményeitől való félelem. Hajléktalanok, munkanélküliek, környékbeli naplopók állnak szemben a "helyi adófizetőkkel". Én itt legalább két dolgot szétválasztanék: Az első, hogy valóban szinte viselhetetlen mértékben van a környéken olyan szociális ellátás, ami az ügyfeleit egész nap "itt tartja". Az viszont biztos, hogy emiatt nem az ügyfél a hibás, hanem az ellátás-szervezést így jóváhagyó, gyakran támogató szereplők (önkormányzatok, hatóságok, stb.). A másik, hogy ki lehet találni azt, miként "működtethető" a tér egymás zavarása nélkül, de erre eddig senki nem fektetett elegendő hangsúlyt. És itt nem csak a téren lévők "lecsendesítésére" (ezen normális programokat, foglalkozásokat, stb. értek, valamint a rend és tisztaság fenntartását) gondolok, hanem akár valamilyen módon támogatott nyílászárócserére, hogy a természetes városi zaj ne zavarja az itt élőket.

A tér jelenlegi átalakítását ellenzők és az azt támogatók között nem alakult, és talán nem is alakulhatott ki párbeszéd. Az egész akció az érdeksérelem miatt jogosnak gondolt érzelemmel telített (ez is követhető a neten), amihez nehéz mást gondolva csatlakozni. A netes véleménynyilvánítások jórészt alkalmatlanok voltak kifinomult érvelésre, a szokásos adok-kapok ment, mostanság meg kifáradni látszik a netes agóra. Szerintem sem a Rév8, sem a tiltakozók nem törekedtek eléggé arra, hogy a különböző véleményeket "versenyeztessék".

Persze felmerült még számtalan szempont, az egyik legérdekesebb, hogy a tér körüli házakban lakóknak több közük van-e az átalakításhoz, mint a negyed többi részén élőknek. Az ellenzők szerint egyértelműen igen, szerintem meg nem ilyen egyértelmű ez.

Összegezve: Szerintem a parkoló-kérdés a szokásos, nem látok helyspecifikus szálat: kevés, egyre kevesebb lesz, mert több az autó, és másra is használnák a közösségi tereket a lakók. Egy  tavalyi, a negyedben készült felmérésben a megkérdezettek 80 %-a a lepusztult környék miatt nem érzi jól magát itt, és több mint 70 %-uk kevesellte a zöld területeket, parkokat. Persze ehhez az is fontos, hogy a lakások jelentős része  - a kérdőív mintájának csaknem fele - kicsi és sötét (meg komfort nélküli/félkomfortos) , egyszerűen nem lehet normálisan élni bennük. Ami érdekes: a program ott tart, hogy a közterület használatában verseny alakult ki, mind a módját, mind a helyét illetően. Szó szerint kiszorultak a jobb státuszúak, helyettük pedig bárki igénybe veheti, amit rendszerint úgy élnek meg, hogy ők már nem is fogják tudni használni. Emiatt a sérelem miatt úgy küzdenek a dolog ellen, ami csak tovább nehezíti a párbeszédet. Csak egy példa: miközben az átalakítást szervezők kommunikáció-képtelenségéről beszélnek, ők sem reagálnak érdemben.  

Engem a Tavaszmező utca meggyőzött (a főiskola előtt teljesen kinyílt a tér), a parkoló-problémám megoldottam, ez a része nem nagyon zavar, mert bár kellemetlenség, látom a kiutat (ezért jó, hogy az érvelés miatt körbenéztem). Viszont az, hogy a térrel már most is törődni kéne, és ez még fontosabb lesz később, szerintem is fontos kérdés. Nincs más út, a közösségfejlesztésnek valóban a környéken lakók együtt élését kell támogatnia, konfliktusmentesebbé tennie.

Ehelyett most egymás ellen feszülés van, és a csendes nagy (a lakosság túlnyomórészét kitevő) tömeget mindenki maga mellé képzeli, miközben őket látványosan nem érdekli annyira a téma, hogy személyesen fellépnének. Az is igaz, hogy a nem netezők, csak itt lakók az aláírásgyűjtésről még értesülhettek a kapualjukban, a demonstrációról már nem, így sem pro, sem kontra nem tájékozódhattak és aktivizálódhattak volna, még akkor sem, ha igen elszántak:-)

A bejegyzés-megosztós, vélemény-cserés elvek ennél a témánál is élnek.


2009. 05. 28. Cserebere pénteken fél 4 és 6 óra között, illetve Újrabútor ugyanekkor, majd szombaton 1 órától ismét a Kesztyűgyárban. A cserebere plakátja letölthető innen, a bútorozásé pedig megnézhető itt.
 
2009. 05. 19. A Mátyás teret most tavasszal sokáig egyáltalán nem locsolták, a fű kezdett kiégni. Aztán nekiláttak, ma éjjel egy helyen öntöztek estétőt-reggelig, úgyhogy ott már sár van. Máshol továbbra is szárazság.
 
2009. 05. 18. Szombat este fejeződött be az I. Magdi Fesztivál, az elsősége csupán annyit jelent,hogy remélhetőleg lesz második is. A csütörtök-pénteki koncerteken elég kevesen voltunk, amolyan baráti nézősereg gyűlt össze, viszont a zene mindkétszer profi volt. Szombaton nehezen indultak a programok, pontosabban a látogatók, viszont elég sokan jöttek a kesztyűgyári csereberére, és a kerékpáros ügyességi versenyre is. Délután flamenco, filmvetítés, lépcsőházi kiállítás és előadás a Tavaszmező-Műteremház projektről, erőemelők (ezt lehet, hogy másként hívják..), és újra koncertek voltak. Immáron jóval több nézővel-hallgatóval. A frottírosok ötletesen-szépen feldíszítették az utcát, és sorra érkeztek a környékbeliek is.Nagy köszönet és gratuláció az ötletgazdáknak és a szervezőknek, valamint a Csiga Caffe-nak a büféért.
 
2009. 05. 15. Tegnap kezdődött a fesztivál egy remek Oláh Tzumó Árpád koncerttel, de lehet még ma és holnap is csatlakozni, gyertek sokan. Az új honlap meg sajnos csúszik, egyelőre a hús-vér világ jobban leköt annál,hogy a virtuálisat építsem. A zöme kész, csak az időigényes apróságok vannak hátra. Akit érdekel, itt belenézhet.
 
2009. 05. 05. Néhány hetes csend után most több hírem van: egyrészt készül egy új honlap, ami szándékom szerint közösségi sziget lesz, úgyhogy oda lehet blogolni, fotózni, írni bárkinek, csak regisztrálni kell. Ha minden sikerül, a jövő héten már beüzemelem, bár még nem fog minden működni. És hogy miért pont akkor? Mert a régi már egy éves, meg még ezért:-)
 
 
 
Azaz mert fesztivál lesz. A programról letölthető, a  lépcsőházakban házakban kirakható plakáthoz (1,7 MB) itt juthattok, a részletes eseménynaptár pedig a szervező Zöld Fiatalok honlapján elolvasható. Az lenne a jó, ha mindenki próbálná minél több helyen népszerűsíteni, ha ehhez banner szükségeltetik, tessék írni.
 
Másrészt május 22-én a Kesztyűgyárban Nyári Bernadett szólóestje lesz, 23-24-én pedig Közösségi Önsegítő Rendszerek fesztiválja. Előbbiről majd írok a jövő héten, utóbbiról bővebben itt lehet olvasni.
 
2009. 04. 17. 18-án Műemléki Világnap lesz sok rendezvénnyel. Készül a Palotanegyed is, a programok itt megnézhetők. Jó szórakozást!
 
2009. 04. 07. 10-én (pénteken) délután húsvét a Kesztyűgyárban. Bővebben az Időtöltésben.
 
2009. 03. 27. Ma délután a Kesztyűgyárban ismét Csere-bere piac lesz. Aki visz valamit, hozhat is.
 
2009. 03. 26. Az Időtöltésben olvasható Palotanegyed-pályázat új határideje április 6.
 
2009. 03. 24. 27-én (pénteken) délután ötkor kabaré a Kesztyűgyárban, infó, plakát az Időtöltésben.
 
2009. 03. 23. 25-én (szerdán) beszélgetés lesz a Mátyás térről, részletek az Időtöltésben, az önkormányzat legutóbbi üléséről készült anyag pedig a Rehabilitációból érhető el.
 
2009. 03. 19. Palotanegyedi pályázat, valamint újabb Cape-beszélgetés az Időtöltésben.
 
2009. 03. 15. Lakossági felajánlás révén új blogja van a Kesztyűgyárnak, bővebben a Rehabilitáció Kesztyűgyárban, és néhány vonatkozó gondolat a Rövid-velősben.
 
Magdi-Magdi-Magdi: Ünnepi öröm, azaz  a negyedről szóló Magdi című közösségi újság a Rehabilitációban.
 
2009. 03. 12. Tavaly októberi önkormányzati ülés jegyzőkönyve, melyben a "négy házról" is van szó, a Rehabilitáció-Négyházban. Várok anyagot a Rév8-tól is, ha megjön, felrakom.
 
2009. 03. 11. Írtam egy levelet az önkormányzatnak, hogy mit terveznek a mellettünk öt éve üresen álló 3,5 szobás lakással, illetve hogy hány hasonló van a kerületben. Válaszoltak, a Rövid-velősben olvasható.
 
Más: vélemény a kerületi önkormányzatról, és egy másik vélemény a honlapjukról, nyilvánossági kötelezettségük teljesítéséről.Mindkettő stimmel.
 
2009. 03. 10. Péntek 13, koncert a Roma Parlamentben, több infó pedig az Időtöltésben.
 
2009. 03. 08. Azt eddig is tudtam, hogy a Mátyás tér 14-ben élt egy ideig Mándy Iván, de most a Petőfi Irodalmi Múzeum "100 éves a Nyugat" programjának részeként ráleltem egy írásra, ahol Mándy emlékezik  vissza első szerkesztőség-látogatására, és a Mátyás téri cím is szerepel benne. Meg szép is, itt elolvasható.
 
2009. 03. 02. Találtam egy Tavaszmező-Műteremház új oldalt, itt olvasható.
 
És egy kép a tegnapi filmforgatásos Mátyás térről:
 
 

 
2009. 03. 01. Checkpoint Charlie a Mátyás téren. Lesznek saját fotók is, érdekes régi trabantokat látni az ablakból.
 
2009. 02. 28. Beszámoló egy - a Roma Parlamentben tartott - tegnapi megbeszélésről a Rövid-velősben. Szép fényképpel.
 
2009. 02. 25. Ma meg ez volt a Palotanegyedben. Vigyázat, keserédes tudósítás.
 
2009. 02. 24. Tegnap ez történt a Mátyás téren. Kár.
 
2009. 02. 21. Öngól volt, nem is kicsi, merthogy a téren lévő fal filmforgatás miatt épül, ezt mondták az őrök. A vasbeton izék meg valami építészeti kellékek lehettek. Legyen minden aggodalom ilyen felesleges:-)
 
2009. 02. 21. Frissítés: Megnéztem a kerítést, a vasbeton izéket most leszedték, a munkások fél négykor már nem voltak itt. Irtó magas lett, semmiféle tájékoztató nincs kint, hogy mi történik, furcsa, hogy  nincs alapozása, a drótkerítés melletti macskakőre falaztak. Valami nagy fekete lepellel vonták be a fal egyik részét. Két pasas egy autóban vigyázza a területet, úgyhogy álmunkra már nem csak a Kesztyűgyár őre figyel.
 
2009. 02. 21. Rémálom a Mátyás téren: két nap alatt a tér két oldalára felhúztak egy téglafalat a régi (másfél éves) drótkerítés mellé. Randa, mint a bűn, ráadásul a tér Magda Udvar nevű, lepusztultságában is gyönyörű ház felőli bejáratát is befalazták, így arra mától nem lehet keresztbe menni. Ma délelőtt még végig rátettek a fal tetejére egy beton-elemet is, melyből fémből készült ipszilon áll ki. Vajon az mire lehet jó, és miért olyan sürgős az egész, hogy szombaton is dolgozniuk kell a munkásoknak?
E-mailben megkérdezem, mi ez, minek, és miért nem jelezték előre. Addig nézzétek meg, hogy néz ki:
 
 
 
2009. 02. 20. 28-án délután Farsang lesz a Kesztyűgyárban. Részletek az Időtöltésben.
 
2009. 02. 18. Ingyenes szűrővizsgálatok kerületi lakosoknak minden hónap utolsó szombatján az Auróra utcai rendelőben. Legközelebb allergológiai szűrés lesz február 28-án, fontos, hogy előzetes bejelentkezés szükséges a 210-8455-ös telefonszámon. A programról, az idei tervezett szűrésekről bővebben itt lehet olvasni.
 
Más: Nyitott tér-kapuk, át lehet menni, hósöprés nem volt, de a járókelők szorgalmasan tapossák magunknak az ösvényt. Nézzétek, milyen szép ma reggel a Mátyás tér:
 
 

2009. 02. 17. Új program 25-én 18 órakor (itt a meghívó) a szomszédban/szomszédról - a Palotanegyedi Esték részeként - az Időtöltésben, és érdekes olvasnivalók a Tavaszmező u. 6. alatti Roma Parlament épületének és a József utcai Művészháznak tervezett közös felújításáról a korábban már emlegetett 8kerblogban. Utóbbiról később bővebben írnék én is. Új kincs: alakul a Kesztyűgyár internetes megjelenése, és internet-kuckó is nyílt náluk. Több infó a Rehabilitáció Kesztyűgyárban.
 
Végezetül egy kérdés: Vajon ha esik a hó, miért nem nyitják ki a Mátyás teret? (Már a múltkori ónos eső idején is zárva volt, a kitett tábla szerint "csúszásveszély" miatt. Csúszott az egész város, így pedig a gyalogosokat kényszerítették hosszabb sétára a tér körül, miközben "több lépés - több csúszás". Ma is zárva a tér, bár egy gyors hólapátolás segítene, ha attól félnek, hogy elakad a járókelő a hóban.) A legfrappánsabb válaszolót e-mailben értesítem a frissítésekről. Ugye elég vonzó:-)
 
2009. 01. 30. A tegnapi palotanegyedi lakossági fórumról itt lehet olvasni, ma délután pedig csereberéljünk a Kesztyűgyárban.
 
2009. 01. 25. Most olvastam a 8kerblogon a kommentek között, hogy a hónapokkal ezelőtt hirtelen halált halt palotanegyed.hu névváltoztatás után a palotanegyed.info honlapon újjászületett. Öröm a háznál:-)

Még valami öröm: ez a tegnap este fél nyolc körül (az erkélyről) készült kép. Talán a Vénusz világít - vagy valami más - szépek a sokszínű ablakok, a megállóból pedig éppen egy busz kanyarodik ki. (Apropó, a téren látszik (a kép bal felén) egy beton-faldarab. Szerintetek mire szolgál?)

 
 
Milyen levegőt szívunk a fővárosban?                                                                                

erősen szennyezett
szennyezett
megfelelő
kiváló
 
A Teleki téri állomás adatait is meg lehet nézni.

A honlap Mozilla Firefox alatt használhatóbb, mint Explorerrel, utóbbinál a képek és a letöltések akadozhatnak. Nem tudom, mi az oka.